2007. jún. 15., péntek, 09.43.50
Sóstó Fiesta 2007 - Szatmári és Jucus megyénk szülöttei, akik egyedülálló országos karriert futottak be, s ma már nem csak mi dúdoljuk slágereiket.
Dj. Szatmári 1993-tól hivatásos előadóművészi vizsgával rendelkezik, és ettől az évtől kezdve a keleti régió szinte valamennyi nagy klubjában megfordul. Zenei előképzettségéhez hozzá tartozik, hogy éveken keresztül tanult gitározni, de a dobok mögül is szórakoztatta már a nagyérdeműt.
2003-ban megjelent első maxija Family Dance címmel, amelyben Spigiboy és Mozso is közreműködött. Az említett maxiból 2000db készült, ami ismerve a piacot nagyon nagy mennyiségnek számít. Még ebben az évben a zene felkerül a dancemix.hu című válogatás lemezre. Hosszú keresés után 2004-ben Dj. Szatmári megtalálta a dalaihoz illő legjobb női hangot Puskás Judit személyében.
Első slágerük az "Égess el" című volt, melynek zenéjét Fernandoval közösen készítette, a szövegét saját maga írta. A dal nagy siker a MAHASZ hivatalos dance listáján és a Cherry Music klip-kívánságműsor sokat játszott műsorszáma. A környező országok magyar lakta területein is nagyszerű fogadtatásban részesült. A sláger megtalálható a Partyssimo válogatás lemezen is. 2004-től Dj. Szatmári a DANCEMIX csapat tagja olyan előadók mellett, mint Spy The Ghost, Erős vs. Spigiboy, Dance 4 Ever. 2005 januárjában elkészíti "100 évet" várnék című újdonságát, amelyből már a videoklip is készült. Ez év februárjában pedig a "Mondd" című sláger uralta a toplistákat. Most a Fiestán is hallhatjuk legnagyobb slágereiket.
Sóstó Fiesta 2007 - Szatmári és Jucus közösen lépnek fel a Fiestán - Szóljon hozzá!
További Sóstó Győgyfürdők Zrt hírek
Szólj hozzá a fórumon!