SÓSTÓ
Gyógyfürdők Rt.
www.sostort.hu
 
Sikeres volt a Vidám Delfin Utazási Iroda sportnapközije a Parkfürdőben
2008. aug. 6., szerda, 14.43.23



A Vidám Delfin Utazási Iroda immár 18. alkalommal rendezte meg nagy sikerű úszótáborát,június közepétől július végéig a sóstói Parkfürdőben.


Hat héten keresztül, ahol napközis foglalkozások keretein belül akár már óvodás korú gyerekeknek is lehetősége nyílt arra, hogy játékos formában ismerkedjenek meg az úszás alapjaival. Az úszásoktatást a Vietórisz díjjal kitüntetett Dallos Sándorné úszó szakedző tartotta.



 

Emellett számos kézműves és sporttevékenység színesítette a napi programot. Elmondható, hogy az általunk tartott oktatások több mint 350 gyermeknek jelentettek hasznos, de egyben üdítő elfoglaltságot, melynek helyszínéül sóstói Parkfürdő adott otthont.


delfin_nagy2_995_20080806143957_9.jpg

Sikeres volt a Vidám Delfin Utazási Iroda sportnapközije a Parkfürdőben

 

 

A gyerekek számtalan élménnyel, új barátokkal és nem utolsó sorban azzal a tudattal gazdagodva térhettek haza, hogy úszástudásuk biztos alapokra épült.


Sikerük bizonyítéka azon visszatérő gyerkőcök serege, akik évről-évre egyre ügyesebben és jó kedvvel sajátítják el az úszás alapjait, ezzel mintegy teljesítve a szervezők azon elképzeléseit, hogy a velük töltött idő valóban a nyár fénypontja legyen.

 

Kovács Tünde – MCOnet

-kt-

További hírek a Sóstón Online-on!

Szólj hozzá a fórumon!




Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz
INTERNATIONAL