Elővételben a Sóstó Fiestára - Belus Tamás, Sóstó Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója tájékoztatott a Sóstó Fiesta jegyelővételekről
2008. jún. 9., hétfő, 11.48.00
Miért toporognál a jegyekért a tömegben a Sóstói Parkfürdő pénztáránál? Már elővételben is megválthatod helyed a nyár legnagyobb bulijára, a Sóstó Fiestára. A részletekről Belus Tamás, a Sóstó Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója számolt be újságírónknak.
- Több ok is szólt amellett, hogy lehetőséget teremtsünk a Sóstó Fiesta belépőjegyeinek elővételben történő megvásárlására. A korábbi évek tapasztalatai alapján elsődleges szempont, hogy a nagyközönségnek ne csak a helyszínen, a tömegben várakozva legyen lehetősége a jegy megváltására. A sorban állást, a tülekedést igyekszünk a legminimálisabbra csökkenteni.
- A másik igen fontos szempont, hogy lehetőséget szeretnénk adni, azoknak, akik igen szűk pénztárcából gazdálkodnak. Szeretnénk, ha nem maradna ki a szórakozásból az a réteg sem, akinek gondot jelentene a belépőjegy teljes árának kifizetése. Ezért jött az ötlet, hogy értékesítsünk elővételben is jegyeket, így fele áron – 1000 forintért - adhatják át magukat a partizók a fergeteges hangulatnak.
- Egyelőre még csak a nyárnyitó június 22-ei Sóstó Fiestára lehet beszerezni elővételben a jegyeket Nyíregyháza több pontján. A Sóstói Parkfürdő pénztáraiban, a Tölgyes Lottózóban és a Rocky üzleteiben – a Nyír Plaza-ban, a sétáló utcában és a Korzó Bevásárlóközpontban - folyik a jegyértékesítés 2008. június 1-20. között.
- A buli napján 20-21 óra között 2000 forint, 21 óra után 2500 Ft értékben válthat belépőjegyeket a nagyközönség.