A parkolási gondokat is megoldaná az akció – interjú Belus Tamással, a Sóstó Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatójával
2009. jún. 16., kedd, 23.42.13
Ma indult a
Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. és a Szabolcs Volán Zrt. „Busszal jobban jár” elnevezésű közös akcióját, mellyel kapcsolatban
Belus Tamást, a Sóstó Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük.

Danku Andor helyi személyforgalmi igazgató és Belus Tamás a Sóstó Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója
- Hogyan foglalná össze a közös akciójuk lényegét?- A nyári időszakban, konkrétan június 16-tól augusztus 30-ig aki Sóstógyógyfürdőt a 8-as számú helyi járattal keresi fel, és a Tófürdőt, illetve a Parkfürdőt választja úticélul és kér a gépkocsivezetőtől kedvezménykártyát, az 11%-os kedvezményben részesül aznap a fürdőszolgáltatás árából.

Belus Tamás, a Sóstó Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója
- Honnan jött az ötlet?- Mi már tavaly is gondolkoztunk azon, hogy hogyan tudnánk a parkolási gondokat enyhíteni, hiszen egy júliusi-augusztusi kánikulai hétvégén több ezer gépjármű terheli itt a környezetet. Nagyon sok az olyan turista, aki külföldről érkezik és helyismeret híján nem szokott autóbusszal közlekedni. Inkább azt várnák, hogy a helyi lakosság tudná ezt az akciót kihasználni

,,Busszal jobban jársz" - a Szabolcs Volán Zrt. és a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. közös nyereményakciója
- Mik a kezdeményezés céljai ezen kívül?- Ezzel tudnánk egyrészt a 8-as buszjárat forgalmát növelni, hiszen ha belegondolunk, a kedvezmény mértéke annyi, mintha ingyen jönne ki Sóstóra. Természetesen azért is találtuk ki, mert így mind a ketten jól járunk, tehát reményeink szerint a Tófürdő és a
Parkfürdő látogatottságának is jót fog tenni.
-kt-
További Sóstó Győgyfürdők Zrt hírek
Szólj hozzá a fórumon!